2016. november 29., kedd

1 héttel a hajbeültetés után

Túl vagyok az első héten amely nagyon jól telt a körülményekhez képest. A legnagyobb különbség a régebbi műtétekhez képest hogy csak kétszer kellett fájdalomcsillapítót bevennem, és jól tudtam aludni is. 

Hajbeültetés után 1 héttel




Természetesen a gyógyulás és az eredmény érdekében minden előírt utasítást maximálisan betartok.

2016. november 21., hétfő

A műtét

Mivel volt már hajbeültetés műtétem máshol és az sajnos fájdalmas volt, ezért kicsit izgulva vártam a HairHungary Klinikán elvégzendő beavatkozást, de a doktor úr és a kedves kollégák megnyugtattak, hogy ez a műtét teljesen más lesz.

2016. november 10-én elérkezett a műtétem napja. A megállapodás 3 000 hajszál beültetésére szólt. Reggel 7:30-ra kellett mennem. Egy kicsit hamarabb érkeztem, de már vártak a kedves asszisztensek és a doktor úr is már készen állt a beavatkozásra. Egy kicsit izgultam mert mégis csak műtétről beszélünk, bár most már jóval kíméletesebb eszközökkel, műszerekkel dolgoznak, mint régebben.

Megérkezésemkor kaptam egy szobát ahol lepakolhattam a dolgaimat, táskámat, és átöltöztem egy kényelmes ruhába, közben be kellett vennem vérzéscsökkentő gyógyszereket, majd ezt követően lenyírták a hajamat 1 mm rövidre. Ezután felfektettek egy modern ágyra, melynek a dőlésszögét a doktor úr a műtét menete alapján gombnyomásra változtatta időnként. Először egyik oldalamra kellett fordulnom, majd elkezdődött az érzéstelenítő injekció beadása, nem számoltam, de a műtét alatt kaptam jó néhányat. Ezután mikor már hatott az injekció, akkor a doktor úr egy halk fúróval kezdte kiszedni a hajhagymákat és ezzel a folyamattal haladt a tarkó majd a másik oldalam felé. 

Amikor hátulról kivették a hajhagymákat, akkor az asszisztensek mikroszkóp alatt elkészítették a front területen történő beültetésre. A hátsó területen történt műtéti tevékenységet alig éreztem, csak egy-két helyen éreztem fájdalmat. Közben a doktor úr befogadónyílásokat készített a kivett hajhagymáknak. Amikor ez megtörtént, addigra már a fél nap eltelt, így ebédszünet következett. Egy étlapról rendelhettem ebédet és még arra is figyeltek hogy amire érzékeny vagyok az ne kerüljön az ebédembe. 

Az ebédet jóízűen fogyasztottam enyhe fájdalmak mellett. Az ebéd után következett a front területen a beültetés. Itt is először érzéstelenítő injekciókat kaptam. Itt már bizonyos területeken nagyobb fájdalmakkal szembesültem, de mikor ezt jeleztem akkor kaptam plusz gyógyszert és a doktor úr figyelmesen más területen folytatta a beültetést. A műtét háromnegyed 3-ig tartott.

Hajbeültetés műtét után




Elmondhatom hogy a műtét nem volt fájdalommentes, de kibírható, a hátsó terület alig volt fájdalmas az elülső terület már fájdalmasabb volt, de ez lehet hogy csak nálam volt így.  Felöltözéskor éreztem kis szédülést, amely az átöltözéskor el is múlt. A személyzet maximálisan kedves és figyelmes volt. Gond nélkül tudtam hazamenni kis fájdalmakkal.